Sose sírnék érte.
Szívem már nem dobog érte.
Nem akarom többé látni,
Mert szívem újra elkezd lángolni.
Bár sosem érdekelt olyan nagyon.
Sőt nem is szeretem, hagyom,
Hagyom, hogy éljen
S valakivel lázban égjen
Engem már tényleg nem érdekel,
és hogy magamnak is hazudjak,
Ezt érte el.

Valahol messzi távol, valaki szíve érted lángol!
A nevedet egy szív hűséggel őrzi, ha te is szereted válaszolj Neki!

Valaki titokban rólad álmodik, valaki rólad szövi legszebb álmait.
Valaki szemében miattad könny ragyog, hidd el ez a valaki én vagyok.

 

Üres az ágy, és nem jön az álom,
nem szól a zene, hiába várom.
Üvölt a csend és hallgat az élet,
rám tör egy érzés: SZERETLEK TÉGED!

Több vagy nekem,mint gondolod,
Bár ezt érzed s tudod
Lángoló szívem mely érted dobog,
Szeret téged s örökké szeretni fog!

Egy gyöngéd ölelés,
mely elfeledtet mindent,
csak a pillanatnak élsz,
mely megér minden kincset!
Egy forró csók, mely tüzes a vágytól!
Érzem örökre hozzád láncol!

"Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, én magam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled."

A szív nem felejti őrült vágyait, boldog lenni nem tud, ha nem látja már álmait.

 

"Jó érezni, hogy szeretlek

Nagyon és egyre jobban,

Ott bujkálni két szemedben,

Rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek,

S érezni azt, ha szép,

Veled szép És csak Veled teljes az élet. "

(Illyés Gyula)

Nem lehet leírni, amit érted érzek, ezért csak hallgatok, és gondolkodok szépen!
Mit írhatnék neked? Szeretlek? Imádlak? Titkon még az ágyamba is sokszor kívánlak!
Valentin napon, azt kívánom nekünk, amíg csak élünk, boldogok legyünk, csókod íze mindig a számban, az égő vágy pedig az ágyban!

Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett ajkamon. . . karomba zártalak, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz, s én szeretlek téged.

Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak.

Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak.

Szeress egy napig, míg csókolni tudlak.

Szeress egy életen át, és én is mindig szeretni foglak.

Tévedsz, hogyha azt hiszed

A szerelem csak játék

Vagy lobogó fáklya

Mely ujjaidra ráég.

Nagy dolog a szerelem

S hogy múlnak az évek

Még nagyobb lesz,  meleg kendő

Úgy betakar téged.

Erő elszáll, szépség hervad jön az ősz, a tél is

Aki szeret melletted lesz

Megbecsül majd mégis.

Az élet véges - végig együtt kell leélni

Úgy válik el, mit ér a nő, és mit ér a férfi.

Jót és rosszat megosztani

Kacagni és sírni

A szerelem dal

Mit együtt kell megírni.
/Végh Mária/

A szerelem olyan, mint egy
törékeny virágszál,
vagy mint egy aprócska kismadár,
mely ágról ágra tovaszáll.
Lehet ősz, tavasz vagy nyár,
ez az érzés mindig rád talál.
Először nem érted, mi van veled,
ha ő szembejön, csak a szavakat keresed.
De mire bátorságod és gondolataid összeszeded,
már nincs sehol, és rájössz,
hogy ide vezet a félénk szerelem.

Bízok benned, mert vigyázol rám,
jó veled, mert odabújsz hozzám.
Ha fázok Te gyengéden ölelsz,
s ha beszélek mindig rám figyelsz.
Ha rám nézel szemed ragyog,
érzem veled boldog vagyok.

Mosolygó kis arcod látni akarom,
megfogni kis kezed, s téged ölelni nagyon.
Testemben érezni szíved lüktetését,
üde kicsi lelked vidám nevetését.

Ha neved egy futóhomokba írod, a szél elfújja,
ha kőbe vésed egy ideig megmarad.
Én is így véstem a szívembe egy szót és egy nevet,
a név a Tiéd, a szó:Szeretlek!

"Hiányzik a hangod, hiányzik a lényed
Hiányzik egész tested, hiányzik tényleg!
Bárcsak itt lennél s nem szenvednék már
Bárcsak azt mondanád itt várok rád. "

Tőled tanultam meg igazán szeretni,   Boldog ragyogással vidáman nevetni,   Megtanultam kiolvasni a csillogó szemedből,   Ami felém árad szerelmes szívedből.
Tőled tanultam meg ölelni, csókolni,   Csapongó lélekkel vidáman dalolni,   Mindent ami szép és jó van, egyedül csak tőled kaptam,   Cserébe én neked a szívemet adtam.

/Sándor Jenő/

Szerelmed szó, mi zeng a csendben, remény az, félszt nem ismerő.

Oly hatalmas, nem gyűri semmi nyers erő.

Igaza fenn ragyog a nappal, s el nem törli a zord idő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha rád gondolok a szívem hevesen ver
te vagy az áldás nekem és egy égi jel
minden amit tőled kapok csodálatos érzelem
te vagy az életem és az egyetlen ki kell nekem!

 

 

 

Kell még egyszer, hogy átölelj egy éjjel, ami soha nem múlik el. Álmodj velem és csókolj engem, kell még egyszer, hogy úgy szeress, mint régen!

 

„A szerelem és a könny édestestvér,
nincs olyan szerelem, mely egy könnyet sem ér.
Aki sohasem sírt az sohasem szeretett,
mert a szerelem és a könny,
egy napon született.”

 

 

"El kell bírjuk terheink, mert elvesznek szép perceink.
És mindig mennünk kell tovább, egy életen és sorson át."

 

 

"Van, aki könnyen kapja meg, akit szeret,
Van, aki sír és szenved,Van, aki könnyek nélkül tud feledni,
És van, aki meghal, mert igazán tud szeretni."

 

 

"Nem az az igazi fájdalom amitől könnyes lesz a szem,
hanem az mit magunkban hordunk,titokban csendesen!"

 

 

"Az ember egy napon rádöbben arra,hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz,sem hatalom,sem előrejutás,csak az,hogy szeresse őt valaki igazán!"

 

 

"Talán semmi sincs szebb a világon,mint találni egy embert,
akinek lelkében nyugodtan letehetjük szívünk titkait,akiben megbízunk,
akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát,akinek egyszerű jelenléte elég,
hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."

 

 

"Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra."

 

 

Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, a szerelmes olyasmiket lát imádottján, amiket más nem vesz észre

 

 

Szeretni: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van ránk, mint nekünk őreá.

 

 

Az életben nincs más szépség csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között a szerelem.

 

 

Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik csillag milliókon - ez épp elég neki, hogy boldog legyen.

 

 

Légy szíves, szelídíts meg engem! Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon, és én is egyetlen leszek a te számodra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szeretet érzése kell mint a fény,
A barátság érzése kell mint az éj.
Mikor két baráti kéz összefonódik,
Szívük, lelkük is összehangolódik.
Tárd ki szíved bánatát,
Ő azt is érzi, ha magányra vágysz,
S azt is, ha szükséged van rá,
Már nyújtja feléd segítő kezét egy igaz barát
Amikor nézed a csillagokat éjjel,
elgondolkozol, hogy mit is érzel.
Talán az ifjúság érzése? Vagy az indulatok végtelensége?
Csak nézed elmerengve, s visszaemlékszel, egy régi kincsre:
Ami a szívedbe lopta magát,
mert meglelted a Barátság sugarát!
Neked csak pár pillanat, de sok pár óra elhaladt.
Lám egy hullócsillag az éjben,
s eszedbe jut, hogy mit kívántál régen!!!

 

VERSEK

 

Csupa szerelem

Csupa szerelem az életünk,
Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.
Minden szerelem egy újabb remény,
Egy lehetoség arra, hogy boldog legyél.
Ha úgy érzed,
Az egész világ összefogott ellened,
Egy Társra van szükséged,
Egy Társra, ki nagyon szeret Téged!
Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,
Bármit mondasz, Ő mindig megért Téged.
S ha a fájdalomtól elered a könnyed,
Egy forró csókkal engesztel ki Téged!
Nincs ennél szebb dolog a világon,
A szerelem egy fényes csillag a hétköz napokbon.
Egy csillag mely annyira fényes,
Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.
Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz,
S ezzel a tűzzel sohase játssz.
Csak merülj bele szép szeme világába,
S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!

Tiltott szerelem

 

Mondd, hogy lehet, hogy lesz bűn egy szerelem
Miért, mondd miért baj, hogy Ő kell nekem
Ötven is elmúlt de amikor hozzám bújt
Az a tűz újból lángra gyúlt

Tiltják nekem fogva tart a félelem
Miért jó nekik így miért vannak ellenem
Szerelem játék, ahogyan volt úgy szép
Aki nem látta úgy sem ért

Fáj a szív itt bent ez egy tiltott szerelem,
Csak kínoz engem.
Hát szólj, hogy kell vagy nem ez a titkos szerelem,
Most döntsd el mi legyen.
Nézd ez most az első könnyem
Nézz rám, mondd, hogy mit vársz tőlem
Hisz tiltott a csók, nekünk mégis megvolt
Csak egy pár nap ami rólunk szólt
A tanunk csak a hold

Nem hallja más a szélbe súgott vallomást
Ha kell majd megvédem a törékeny varázst
Vigyázok rá, a szerelem elég hozzá
Vele elszöknék bárhová

Miért nincs velem, ki dönti el, hogy így legyen
Hogyan rejtsem el a sebeket a szívemen
Ez meddig tart, ami jó az miért hoz bajt
Egy szerelem dallamba loptak zajt

 

Kerestelek...

 

Kerestelek hegyen völgyön
könnyáztatott lepedőkön
égen földön ketyegésben
fázós harmat remegésben
országban és a világban
langyos zápor illatában
éjjel nappal széttárt karral
pocsolyában csapzott hajjal
sok pincében sok padláson
hajnalhasadt világhálón
kerestelek mindhiába

kerestelek ágon bogon
koldusbottal börtönrácson
széltében és hosszában
szélkoptatott hátizsákban
kézzel lábbal fájó májjal
betapasztott néma szájjal
fűben fában kőbányákban
ispotályban betegágyban
árkon bokron festővásznon
messzeringó muzsikákon
kerestelek mindhiába

Kerestelek tejben vajban
villámszárnyú gondolatban
közel távol nyargalásban
üszkösödő lángcsóvákban
tűzön vízen csillagporban
elkóborolt ugatásban
hóban sárban homokvárban
feneketlen csönd szavában
jeges télben forró nyáron
égbemászó lajtorjámon
kerestelek mindhiába

kerestelek fényárnyékban
holdtöltében napsugárban
dohányfüstös éjszakákban
búzakalász morzsájában
kerestelek mindhiába
hiszen itt vagy Itt a házban
vállam alatt csöppet balra
itt vagy fehér vetett ágyban
nyoszolyában vörös várban
vörös színű dobbanásban
örök idők csendsátrában
ezerágú koronában.

 

Sorsunk...

Sorsom immár sorsodhoz kötődik.
Látod? Már létem léted része lett.
Mosolyom napfényként beléd szövődik,
s te ragyogsz rám a csillagok felett.

Szavad zenéje incselkedik velem,
s csengő kacagásom kísért, ha alszol.
Öledben hálok minden éjjelen,
mert akkor is vágylak, ha haragszol.

Lelked derűje a fénylő napom,
s szívem békéje az éjed csendje.
Öleljen lágyan szerelmes dalom,
hogy életed sebeit befedje!

 

Sorsom keresztezte az utadat,
lényed beivódott az életembe.
Hiába keresel ebből kiutat
mindig találkozunk a végtelenbe.

Szeretlek kedvesem

 

"Szeretlek kedvesem,
és hiába űzöm el,
a tétova képzelet
Tehozzád elvezet
Sok kínzó éjjelen
Közötted, s közöttem
vergődik a lelkem,
és úgy kíván,
mint soha, senkit sem
Hogyha itt lehetnél,
és, ha itt lennél énvelem,
Veled megnyugodnék
e lázas éjeken
Lelkem csendesen
Veled megpihenne,
bőrünk összeérne,
a vágytól összeégve.
Szorongó szívünket,
mohó testünket,
-melyik Tiéd, s enyém 
többé nem éreznénk,
e tűzben egyek lennénk.
És ha néha föleszmélnénk
e zsibbadt kábulatból,
semmit sem beszélnénk
Csak nézném a szemedet,

az nem csap be engemet,
és csókolnám ajkadat:
Örökre itt maradj!
Örökre itt maradj,
mert Veled lenne még reményem,
Veled lenne még életem,
lenne még perszelő tüzem
Szeretlek én szüzem..."

 

A csók

 

Nem értik meg, csak a suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen.
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
a csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.
Ám ilyen csókot is százat terem,
Nem házasság, de édes szerelem;
De ami ennek is még mézet ád:
Ha a világ, az irigy, a mostoha,
Mint őrszem leskelődik rá s reád,
S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!
S a karba kar és ajkra ajk repül,
S minden erő és érzés az ajkba gyűl,
Mindenik első, végső mindenik,

 

Mindenik csókol és csókoltatik;
A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
Leszáll a pillanatnak fenekére -
Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!"

Nem adom vissza

 

"Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet.
De nem adom vissza
A szemed.

Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit e földön nézni
Még szabad.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed."

 

 

Ezer alakba rejtőzhetsz

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-kedvesség, látom, mind te vagy,
futhatsz, csodák varázsfátyolába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.


A karcsú ciprus ifjú erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy,
s folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hizelgés, ott is csak te vagy.


Ha a szökellő vizsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy,
a felhőben amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.


Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy,
hol ezerkarú repkényt kúszni látok,
óh Csupa-Ölelés, ott is te vagy.


Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy,
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Sziv-Üdve, italom te vagy.


Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy,
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.

 

 

A szerelemhez

 

Még egyszer, szerelem!
Érezzem lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat.

Add vissza búmnak, ah,
Lyánykám hajfodrait,
Csábító két szemét,
Mosolygó ajkait.

Hagyj andalogni még
A rózsás arcokon,
A tőlem elragadt
Oly égi bájakon;

Hogy majd ha száll a nap
S a csendes este jő,
A hold sugárinál
Derengvén a mező,

Epedve várjam őt
Szerelmi gond között,
Mint vártam egykoron,
Míg lángom üldözött.

És lássam a jövőt
Képzelmem szárnyain,
Mint volt nyiló kora
Legelső napjain;

És halljam őt, gyönyör
Hatván meg lelkemet,
Zengő ezüst szavát,
Ez egy szót hogy "szeret!"

S akkor ha megszakadt
A tündérszép alak,
Utána mély sohaj
S könyűim szálljanak.

Még egyszer add nekem
Érezni lángodat,
Még egyszer édesen
Gyötrő hatalmadat,

S a puszta éveken,
Hol rózsa nem virúl,
Emléked, szerelem!
Legyen virágomúl.

 

Első csók

 

Emlékké olvadsz tudatomban
mely néha-néha feléled
érzem még tisztán, első csókunk
amelyet sosem feledem..
Az évek múlnak, az idő farag
farag, és farag fáradhatatlanul
de az a csók, szívembe marad
emléke élénk, soha nem fakul.
Akkor, amikor ajkamra égetted
nem tudtam, de nem is sejthettem
hogy minden csókot majd ahhoz az egyhez mérem
de egy sem fog majd felérni vele…
És hiába árnyékká szédülsz tudatomban
mely néha-néha feléled
érzem még tisztán, első csókunk
amelyet sosem feledem..

 

Szemedbe néztem

 

"Szemedbe néztem, s megfürödtem benne
Olyan volt tükre, mintha kristálytenger lenne
Melynek fenekén csillogó mélybarna homok
Gyémánttá tördeli a felkelő napot

Szemedbe néztem, s elmerültem benne
Olyan volt színe, mintha nyári éjjel lenne
Melynek égboltján ezüstös telihold ragyog
Mit körbetáncolnak álmos csillagok

Szemedbe néztem, s lángra gyúltam benne
Olyan volt tüze, mintha izzó láva lenne
Mi addig ég, míg csak a föld forog
Míg a mennyben dalolnak angyalok

Szemedbe néztem, s feloldódtam benne
Olyan volt fénye, mintha bűbájosság lenne
Mely árva lelkem velejéig hatott
S gyújtott szívemben heves imádatot

 

Szemedbe néztem, s eltévedtem benne
Olyan volt vonzása, mintha mélységes mély lenne
Mint szédítő, kábító, gyönyörű vad titok
Szemedben láttam meg: Szerelmes vagyok.

 

 

Te jelentesz mindent nekem

 

Te vagy első gondolatom reggel,
minden napom Te zárod.
Ott vagy mindabban, amit tenni,
és amit mondani találok.

Te vagy a mosoly arcomon,
Te vagy a szemem fénye.
Éltemnek teljessége vagy,
s a szívemben a béke.

Te vagy a kéz, mely kezemhez ér,
könnyű kabát a vállamon.
Kedvesem, szerelmem,
bizalmas támaszom.

Te vagy az én érett, bolondos,
gondos, bölcs, becsületes barátom.
Aki szorosan ölel,
amikor sírni vágyom.

Te vagy a nevetésem,
és lelkemben az apró remegés,
a hang, melytől ellágyulok,
az örömnek, az örömérzés.
Te vagy, akiről álmodtam,

Te ragyogod be az életem,
Te vagy, akire most is vágyom,
Te jelentesz mindent nekem.

 

 

Szerelmesek tengerpartja

 

Csak űlni a habokban

egy szerelmes pillangóval

ki szerelembe ejti szívemet

majd elrabolja testemet.

Szeretni mindíg a végtelenig

szeremesen minden percben

ha rámtalál a végtelen

akkor leszek boldog s szerelmes.

 

Találja rám te végtelen hajnal

te vidám szerelmes tengerpart

hagy fürödjek a végtelen habokban

a sejtelmes szerelmes mámorban.

 

Várj rám te fényes hajnal

Lobogjon fényed a habokban

Szerelmesen jöj hozzám

Rabolja el szívemet már.

 

Akarlak, szeretlek

 

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,

dacos, síró szived csupa vad szerelem,

csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,

már lankad az ész, a védekező.

Félelem? távolság? mit jelent?

mindig több, több éhséget teremt,

hiszen elpusztulunk így te meg én

két árva, fuldokló, néma, szegény!

Akarlak, szeretlek, rég elég

titok és várás és szenvedés,

boruljunk össze, mellre mell-

két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!

Hasitó villám szívemen át,

feszül és tágul az egész világ,

szük abroncsok a sarkkörök,

kicsap a tenger s a szent ködök

ragyogva befödnek, vihar és láng:

együtt világok várnak ránk!

Együtt- vagy halál és pusztulás

szerelem-szerelem, fényvarázs.

 

Kinek Csillaga van

 

Kinek Csillaga van,
legyen maga a béke,
hogy minden dolga itt
békében menjen végbe!

Kinek Csillaga van,
legyen felette bátor:
szeressen vakmerőn,
de érte mit se várjon!

Kinek Csillaga van,
öltözzék friss reménybe,
hogy ISTEN LELKE is
cselekszik benne, érte!

Kinek Csillaga van,
ámuljon, mert az IGE
testté lett, s boldogan
daloljon Róla szíve!

 

Levél a Kis Herceghez


Távoli tájakon, messzi vidéken,
csillagok árnyain eljut a dal,
eljut-e Hozzád földi levélben
emberi szó, s aki szólni akar?
Sorsod az út, pora hinti magányod:
érted-e már Te a kinti világot?

Itt mi e bolygón rajzolunk egyre
régi meséket az új sivatag
sárga vizére, álmodunk hegyre
szép birodalmat és csillagokat,
s könnyeinktől menekítsd a virágod:
érted-e már Te a kinti világot?

Róka barátod megszelidült, de
farkasok gyűlnek az éj tenyerén.
Fél, aki kapta, de fél, aki küldte
ezt a jelent: de ha él a remény,
írd meg a széllel a régi tanácsot:
érted-e már Te a kinti világot?

Őrület űzi a őrület ízét
s fordul a tánc, ki fut épp ki elől,
nincs felelet - csak az őrzi a szívét
meg, aki bátran aludni ledől.
Álmaid őrzik-e távoli rácsok?
Érteni kell-e a kinti világot?

 

Amit a szíved diktál

Tedd azt mit a szíved diktál,
Akkor is ha azért a pokolba jutnál,
Semmi áron ne add fel az álmaid,
Csak tárd ki újra szárnyaid.

Enged hogy a szél sodorjon,
Ne hagyd, hogy a bánat megfojtson,
Tépd el azt a láncot mi lelked szorítja,
Mitől szenvedéssel fájdalmát ordítja.

Rejtsd el szíved nyílt sebét,
Töröld meg könnyes szemét,
Dobd el minden tört darabját,
Hagy tombolja ki végre haragját.

Tűrd csendesen mit fájdalommal dalol,
Jöjj föl végre a szomorúság gödre alól,
Ne hagyd, hogy bármi is visszatartson,
S újra egy érzés a szívedbe marjon.

Temesd el az emlékeket a föld mélyébe,
Ne álmodj többet sírva a tél sötét éjébe.
Csak álmodd azt ami szíved vágya,
Talán egyszer teljesül majd minden álma

 

Szerencsés a világ

 

Szerencsés a világ,
Hogy létezel...Hogy létezik
a hangod, a mosolyod.
Az emlékeid és a céljaid- mindaz,
mi megnevettet és dalra fakaszt.
A világnak szüksége van tehetségedre,
mindarra az ajándékra,
amelyet TE adhatsz.
Tudom, néha könnyebb megállni
- megtartani az álmokat jobb napokra,
vagy elrejteni a tehetséget,
ahelyett hogy hagynánk ragyogni.
De tudd, hogy nem véletlenül
kaptad a tehetségedet
és az álmaidat.
És ha nem osztod meg másokkal,
ki fogja megtenni helyetted?
Legyél BÁTOR! Hallgass a SZÍVEDRE
és kövesd azt,ami örömet okoz neked!
Adj nagylelkűen másoknak
azokból a dolgokból, amiktől EGYEDI vagy!
Mert a világnak szüksége van Rád...
azért, AKI vagy."

Gyönyörű az élet, bár néha nem értem.
Vannak percei, mit nem kéne megélnem.
Én tehetek róla? Lehet, hogy igen,
de sok mindenről nem, ezt szívemből hiszem!
Az enyémben volt minden, szép és varázslatos,
pokoli, gyötrelmes, s néha iszonyatos.
Kaptam benne vágyat, szeretetet, álmot,
néha elfeledném az összes valóságot!
Sokszor volt fájó, csúfos az egész,
de talán most a rossz a múlt ködébe vész.
Most talán már jó lesz, minden pillanat,
valóra válhat egy meseszép gondolat.
Így kell már lennie! Elég volt a rosszból,
a félelmekkel teli, pokoli napokból!
Nem vagyok öreg, még, annyi minden várhat,
meg kellene érnem a rám váró csodákat!
Nem tudom, mi jön még, de szeretnék élni,

boldogan, vidáman szépeket megérni.

Szép álmot hoz

 

Szőlőlevélen átsüt még a tegnap,
melegíti diófa padunk. Csorgó
must zamatán könnyed nevetést felkap,
a lugas alatt átoson. Csillanó
Fényben kergetőző mondatok, hangom
keresik szirmokon. Rózsák árnyéka
hűsít, simítja szélfútta lábnyomom.
Szép álmot hoz az ősz, szelíd boróka
tövén ringatom vágyszülte gyermekünk...
Présben nyögő fájdalom enyhül, lassan
bűnbánatot tartok, békét ad nekünk.
Hívlak és pillangók táncolnak számban.

Csontjaimra dermedt gyanta tudatja:
Itthon vagyok... csak kínoz a föld szaga.

 

Bánatos

 

Ő nem tudta elfogadni, hogy vége

Kést ragadott és tett valamit végre.

Lassan végighúzta csuklóján a kést,

S várta míg előbugyog a vér.

 

Leült és nézte ahogy csorog

S elgondolkozott...

Vajon miért ragadott kést,

És vágta fel ereit?

 

Lassan elkezdett szédülni

Már-már alig tudott ülni.

Ledőlt a székről kínjában

Forgott a világ minden irányban.

 

Körülötte már minden véres,

Könnyezett, s elszállt belőle az élet...

Suttogott valamit mielőtt elment:

Drágám, én téged nagyon szeretlek!?

 

 

RADNÓTI MIKLÓS - ÉJSZAKA

 

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon,
csönd van a házban, az éber egér sem kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben

 

 

Radnóti Miklós - Megbocsájtás

 

Tejízű fehér gyermekek álmait
alszom s reggelre a szivem ragyog
mellem furcsa, csillogó táján.

Ma nyájat őriztem a jóság
dombjain éjjel, de hajnalra
elveszitettem és most egyedül vagyok.

Mellemre hajtom csöndben a fejem
És szegény szivemet leejtem ilyenkor
Egy-egy koldus halálos tenyerébe

 

 

Ady Endre:

Az élet

 

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,

Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...

 

 

ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET

Ady Endre

 

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak,
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás,
Százszor sujtottan dobom, im, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit egy férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-utján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszúját,
Ki áll dühödten bosszú-Hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek múlását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

 

 

Őri istván: Félelem

Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár
sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába
nagykabátba bújt és meleg csizmába
majd kutatva körül nézett:
"Mi történt?
ki jött, ki hozott hideget
sötét didergést, pengő jeget?"
a Nyár nem látott senkit
mégis fázott
szorosabbra húzta magán a kabátot
pedig a levegő illatos volt
virágok nyíltak mindenütt
a fák lombjain átsütött
a meleg nyári nap...

s akkor észrevette
hogy csend van körös-körül
mozdulatlanság
a szél nem énekel
a patak vize megdermedt
két csobbanás között
a tücskök és a madarak
elmentek messzire...

a Nyár kétségbeesve körülnézett
kereste a hangot

a mozgást
a dalt
az Életet
körbefutott a világban
bejárt eget s földet
mindenkit megkérdezett
akivel útközben találkozott:
"Mi történt?
Miért mozdulatlan minden?
Miért fázom?"
A kérdezettek
csak a vállukat vonogatták
s még szorosabbra húzták
magukon a bundát
mert ők is fáztak
s a Nyár csak ment
hét világon át
majd lassan elfáradt
útközben elhagyta a remény
a világ végén
egy zöldellő réten leült
beburkolta magát a kabátjába
és elaludt.a fákról lassanként
elkezdtek hullni
az első megsárgult levelek....

 

 

Juhász Gyula: Szerelem?

 

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

 

 

Szabó Lőrinc: Szeretlek

 

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

 

Joó Dezső Attila: Mert szeretlek

 

Féltem felhívni téged,
De hiányoztál, mert nagyon szeretlek.

Oly gyönyörű a hangod.
Bár, érinthetném az arcod!
Ó, ha érinthetném az arcod!
Csókkal illetném ajakod.

Annyira jó rád gondolni
S veled beszélni.
Olyankor körbevesz valami...
Igen, a felhő, az a rózsaszín.

Amikor beszélek veled,
Oly nehezen engedlek el.

 

Magosi Csongor: Szerelem

 

Szép tavaszi éjszakán
Szerelem szökött szivembe
Mely mikor meglátlak
Testem a boldogságtól megborzad.

Szombat este
Tisza parti randevú
Ábránd
S nem valóság.

Szeretném ha szeretnél
Nálam boldog lehetnél
Csókra tárt ajkaid
Ajkaimra simulna.

Add istenem
Add hogy szeressen
Hogy bágyadt testem
Az öröm sugarába fürödjön.

Egy éjszakán
Fátyolban öltözött hajnalon
Szemed szememben csillog
S fülembe suttogod a vágyat.

SZERETLEK
Éj és hajnal összeolvad
Vágy és valóság egyé sarjad
A távolban fény lobban.

Mi az?
A szeretet mely a testben ég
És a sugarát veti a tájra
Mely remeg és szép.

 

Kormányos Sándor

Versbe írlak

Megírlak majd, hangjaid
mind mind versbe nőnek:
Ajándékul hagylak itt
a tűnődő időnek.

Dal vagy, ritmus, lüktetés
s mint ujjongás a nyárban
úgy kacaghatsz verseim
mindegyik sorában.

Megírlak majd, meglátod,
én versbe írlak Téged,
olvassák, hogy általad
volt szép nekem az élet...

 

Zajácz Edina

Szemembe szelídülsz

Míg hangodra simul sóhajom,
tépázott szavam tenyeredbe
suttogom.

Ne halld, számba visszacsókolom
és finom erezetén benned
utazom.

Valami varázs kellene még,
esti imám kagylóhéj neved
toldja meg.

Talán ha derekamra fonnád
- míg csendesen belém szelídülsz -
a kezed.

 

 

Grigo Zoltán

 

Még kapaszkodom

 

Kapaszkodj belém, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
ahol a szív, mint a csont, reped,
és hullanak szép ezüst fejek,
ahogy véres csatákban, sorban,
hevernek a földön a porban,
mert beteg időt élünk ahol,
csalogány helyett varjú dalol,
itt az élet is másként válogat,
magának szüli a királyokat,
én az idő ráncos homlokán,
csak szállok apáim nyomdokán,
a fejemre már nem kell babér,
csendesen kering bennem a vér.
Egyszer tudom, a virág lehull,
szirmaival a szél messze fut,
de amíg terítőd hófehér,
nekem elég egy szelet kenyér,
ha szíved tiszta hegyi patak,
megbújok benne mint a halak.
Még kapaszkodom, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
mielőtt magához húz az álom,
átgázolok veled én a halálon.

 

 

Kormányos Sándor

Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.

 

Kormányos Sándor

Vers vagy bennem...

Egy vers van bennem, dallamokból
fonódott ezer szóvirág
de hangjait csak én hallhatom,
rajtam kívül senki más.

Egy vers, amit még nem írtam meg,
csak mondogatom szótlanul,
egy vers, amellyé lettél bennem
örökre - leírhatatlanul...<´